Elsősegélynyújtási ismeretek

Agyi érkatasztrófa (stroke)

shutterstock_143846479_1280.jpg

Agyi érkatasztrófa akkor következik be, ha az agy egy része nem kap megfelelő vérellátást, az így kialakuló oxigénhiány súlyos, maradandó agykárosodást okozhat. Ezt eredményezheti egy agyér beszűkülése, vérrög (trombus) általi elzáródása, de ritkábban az is előfordulhat, hogy az adott agyér elpattan, így vérzés következik be. A stroke hosszútávú következményének súlyossága függ attól, hogy az agy melyik része sérült,
illetve attól, hogy az adott terület milyen kiterjedésű. A hatékony orvosi beavatkozásra 4,5 órán belül van a legnagyobb esély, így a korai felismerés kulcstényező. 

Tünetek:

Stroke nagyobb eséllyel alakul ki reggel 6 és 10 óra között, mint más napszakban. A korai felismerés és mentőhívás életet menthet! Szakmai irányelvek alapján a betegnél 4,5 órán belül el kell kezdeni a kórházi beavatkozást.

A tünetek szerteágazóak lehetnek, olykor könnyen felismerhetők, míg máskor csak a gyanú merül fel.

  • Féloldali végtaggyengeség (1,3), bénulás (1), zsibbadás, ügyetlenség,
  • féloldali bénulás (4), zsibbadás,
  • felemás (asszimetrikus), eltorzult arc (4),
  • egyik szemhéj csüngése,
  • átmeneti vagy tartós látásvesztés az egyik szemen (1,4),
  • kettős látás, látótérkiesés (1),
  • látászavar (3),
  • beszédzavar (4): érthetetlen, értelmezhetetlen mondatok, szóformálási nehézségek,
  • beszédértési zavarok (3) - a sérült nem érti, amit mondunk neki,
  • zavartság (4), szédülés,
  • hirtelen kialakuló, ok nélküli, erős fejfájás (1,3,4),
  • hirtelen fellépő eszméletvesztés,
  • görcsroham (3),
  • hányinger, hányás,
  • súlyos esetben kóma vagy halál.

Hajlamosító tényezők:

  • magas vérnyomás (1),
  • családi hajlam,
  • dohányzás (1),
  • alkohol,
  • gyógyszeres fogamzásgátlás,
  • mozgásszegény életmód,
  • egészségtelen táplálkozás (koleszterin, vércukor, fokozott sóbevitel),
  • cukorbetegség (1),
  • szívbetegség (1), korábbi infarktus,
  • korábbi stroke (1),
  • életkor nők 50 év, férfiak 40 év felett,
  • nem, férfiaknál 25%-kal nagyobb eséllyel fordul elő.

Ellátás:

1. Keressen megerősítő tüneteket!

2. Hívjon mielőbb mentőt (112)!

 

 

További teendők:

A szaksegítség megérkezéséig gondoskodjon a bajbajutott kényelméről és jó közérzetéről. Ha tudatánál van, segítse őt neki kényelmes testhelyzetbe (2,3).

Folyamatosan kísérje figyelemmel a beteg légzését, pulzusát és reakciókészségét (2). Ha eszméletét vesztette biztosítson szabad légutat stabil oldalfektetéssel (3). 

Ne adjon neki semmilyen enni- és/vagy innivalót, mert a nyelés nehezére eshet, és fuldokolni kezdhet (2)! Ne adjon neki gyógyszert, fájdalomcsillapítót sem (4)! A kórházba szállítást bízza a mentőkre (4)!

Figyeljen arra, hogy mennyi idő telik el! A kiérkező szaksegítségnek, tudnia kell, hogy a tünetek mikor jelentkeztek először, mert ez befolyásolhatja a kezelést (4).

Szerző:

Szerző: Pólya Emese, szakmai lektor: Marsi Zoltán

Források:

1. Mayoclinic
2. SJA
3. IFRC
4. WEBMD