European Resuscitation Council (ERC)
A szervezet megalapítása és első tudományos ülése 1988-ban valósult meg. A 20 alapító tag célkitűzése az egységes európai újraélesztési iránymutatás megalkotása volt. A kezdeményezéshez több mint 30 ország csatlakozott, első tudományos folyóiratuk 1991-ben jelent meg. Első, egységesített, nemzetközi iránymutatásukat 1992-ben adták ki. 2000 óta iránymutatásaikat öt évente frissítik. A megújítás során figyelembe veszik a tudományos eredményeket, valamint oktatásmódszertani megfontolásokat. A 2015-os iránymutatás alapszintű elsősegélynyújtási és oktatásmódszertani ajánlásokat is megfogalmazott. 2020-ban a COVID-19 pandémia miatt az ajánlás frissülése elmaradt.
International Federation of Red Cross and Red Crescent Societies (IFRC)
A Nemzetközi Vöröskereszt (International Committee of the Red Cross, rövidítése ICRC) alapítása (1863) a svájci származású Jean Henri Dunant nevéhez fűződik, akinek az alapvető célkitűzése a fegyveres konfliktusok áldozatainak ellátása és segélyezése volt. Működésük legelső mérföldköve a Genfi Egyezmény (1864) elfogadtatása volt, mely a háborús sebesültek megkülönböztetés nélküli megsegítését rögzíti. Napjainkra az egyezmény számos ponttal egészült ki (többek közt a hadifoglyok védelmével). A szervezet hét alapelve: pártatlanság, semlegesség, függetlenség, emberiesség, egyetemesség, egység és önkéntesség.
Napjainkban a világ 187 országában több tízmillió önkéntes segíti a Vöröskereszt, Vörösfélhold, vagy Vörös Kristály szervezetek működését. A humanitárius tevékenység mellett jelentős szerepet vállalnak az elsősegély-oktatás terén. Legutoljára 2016-ban adták ki a tudományos eredményeken alapuló elsősegélynyújtási iránymutatásukat.
IFRC honlap>> , fontosabb nemzeti szervezetek: Magyarország, Egyesült Királyság, Amerikai Egyesült Államok, Kanada
Mayo Clinic
A Mayo Clinic története az ipari forradalom első éveire nyúlik vissza, amikor két bevándorló - Dr. William Worrall Mayo és Alfred Moes nővér - különböző utakon haladt Rochester (New York) felé. Mayo Angliából, Moes nővér Luxemburgból vándorolt az Egyesült Államokba. Egy tornádó okozta pusztításnak köszönhető, hogy a sérültek ápolása kapcsán a szerzetesrendi nővér és Mayo doktor összetalálkozott. Ez a találkozás alapozta meg a a Mayo Klinika későbbi megalakítását, amely már az első világháború alatt jelentős újításokat ért el. A W.W. Mayo fiai (Will és Charlie Mayo) által létrehozott nonprofit klinika jelentős eredményeket ért el a betegellátás, a kutatás és az oktatás terén.
A nonprofit orvosi akadémia jelenleg több mint 4500 orvost és közel 60 ezer más dolgozót foglalkozat, az Egyesült Államok három egyetemén. 3 ezer főállású kutatójával, évi közel 700 millió dollárnyi kutatási kerettel a világ egyik legelismertebb szervezete. Kimagasló eredményeket értek el a speciális esetek kezelésében, nem meglepő, hogy a világ minden tájáról érkeznek betegek.
NOLS
Egy nonprofit, nemzetközi túravezetőképző szervezet. Több, mint 30 éve foglalkozik elsősegély-oktatással, melyek elsődlegesen a túrázás során bekövetkező sérülések és belgyógyászati kórképek kezelésére fókuszál. Segélynyújtói képzései során jelentős hangsúlyt fektet a tudományos bizonyítékokon alapuló ellátási sorokra és a szimulációs oktatásra.
St. John Ambulance (SJA)
Az 1887-ben alakult szervezet székhelye az Egyesült Királyság, napjainkra több mint 40 országban van képviseletük. Alapcélkitűzésük az elsősegély-ismeretek oktatása, illetve a sürgősségi ellátás. Az egyes országok vallásához, törvényeihez illeszkedve a nemzeti szervezetek működésében némi eltérést látható. Tevékenységük önkénteseken alapul, akiknek a száma világviszonylatban meghaladja a félmilliót.
A szervezet oktat iskolákban, munkahelyeken, különböző fiataloknak szóló tevékenységeket szerveznek (már öt éves kortól!), elsősegély-felszerelést biztosítanak és jelentős közösségi szerepvállalást végeznek. Honlapjukon számtalan szakmai anyagot, kampány filmet, tesztet, aktuálist hírt találhatunk. Természetesen a mobilos alkalmazás sem maradhat el.
Központi honlapjuk>>, az egyes szervezetek honlapjai Ausztrália, Hong Kong, Kenya
WebMD
Az amerikai vállalat az emberi egészségre és jólétre vonatkozó hírek és információk online kiadójaként ismert. Az oldalnak 2020-ban félmilliárd látogatója volt, havi több mint 229 millió oldalmegtekintéssel. A világ leismertebb egészségügyi információs portálja számos szolgáltatást kínál magánszemélyeknek és orvosoknak. Működési költségének egy része reklám bevételekből származik.
Wilderness Medicine Society (WMC)
A szervezet megalakításának ötlete 1983-ban született meg. Napjainkban évi két konferencia, tudományos kutatások és ezekre alapuló iránymutatások megalkotása, valamint fülvizsgálata tartozik legfotosabb tevékenységük közé. Nyomtatott és online kiadványok, tantermi, terepi és e-learning képzések elsősorban az Egyesült Államokban, de szép ütemben zajlik nemzetközi terjeszkedésük. Fő célkitűzésük a tudományos ismereteken alapuló, vadonban történő humán-egészségügyi eljárások fejlesztése.